Csatlakozz hozzánk Facebookon  

Progresszív oktatási módszerek

Az első komoly munkahelyedre bekerülve te is úgy érezted, hogy mély vízbe csöppentél? Hogy jól jött volna, ha van lehetőséged a gyakorlásra, mielőtt élesben kell teljesítened? Hogy a nagy része annak, amit az iskolában a fejedbe vertek, nem készített fel erre a rengeteg új kihívásra?

Orientacio 6


Ha már te is így érezted, gondolj bele, milyen helyzetben lesz a gyermeked! Hozzá van szokva, hogy minden információ egy kattintásra elérhető az interneten, utána tud nézni bárminek, ezért a középiskolában tanult dolgok jó része feleslegesnek tűnik számára. Mindeközben annyira gyorsan változik a világ, olyan gyorsan fejlődik a techológia, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

Ez a munkaerőpiac más, mint amibe belenőttünk. A fiatalok közül az fog tudni érvényesülni benne, aki megtanul hozzá alkalmazkodni.


Erre a kihívásra a közoktatás jelenlegi formájában nem képes maradéktalanul felkészíteni.

A 2000-es évek eleje óta például folyamatosan romlik a magyar diákok PISA eredménye szövegértésből, matematikából és természettudományból is.

Ez a teszt nem azt hivatott felmérni, hogy a gyerek jól bemagolta-e az anyagot (mint az iskolai dolgozatok többsége), hanem arra kíváncsi, hogy az ismereteit mennyire képes átültetni a gyakorlatba, hogyan tud belőlük következtetéseket levonni, mennyire látja az összefüggéseket. A legutóbbi, 2015-ös teszten minden területen bőven az OECD országok átlaga alatt teljesítettünk.

A tudás önmagában nem sokat ér, ha a diák nem tudja azt értelmezni és hasznosítani a boldoguláshoz.


Éppen ezért alternatív oktatási programunk egyik legfontosabb célja, hogy fejlessze azokat az akadémiai, személyes és szociális készségeket, melyek lehetővé teszik diákjaink számára, hogy a középiskola után úgy léphessenek át a felnőtt életbe, hogy magabiztosan nézhetnek szembe annak kihívásaival. Mindezzel rengeteg frusztrácótól kímélhetjük meg őket a felsőoktatás és a pályakezdés évei alatt (és utána is).

Hogyan segít a program?



A közoktatásban átadott ismeretanyagra építve segítünk abban, hogy diákjaink a való életben is használni tudják ismereteiket, meglássák az összefüggéseket és képesek legyenek kritikusan szemlélni a világot.

Az alábbi készségekkel foglalkozunk kiemelten programjaink során:

Akadémiai készségek

  • tanulási technikák
  •  digitális kompetenciák
  •  kritikus gondolkodás
  •  akadémiai esszéírás
  •  kutatásmódszertan
  •  prezentációs technikák
  •  vitakultúra
  •  hivatalos angol
  •  projektmenedzsment
  •  időgazdálkodás
  •  visszajelzés adása és fogadása

Személyes készségek

  • célok kitűzése és elérése
  • problémamegoldás
  • vállalkozói szemlélet
  • stresszkezelés
  • proaktivitás
  • önállóság
  • önismeret
  • kreativitás
  • tudatosság
  • magabiztosság
  • asszertivitás

Személyközi kompetenciák

  • hatékony kommunikáció
  • konfliktuskezelés
  • érzelmi intelligencia
  • csapatmunka
  • döntéshozatal
  • empátia

Témaalapú oktatás

Az általunk használt témaalapú oktatás során nem tantárgyakon keresztül adunk át ismereteket, hanem egy-egy hétköznapi jelenséget (pl. sport, étkezés, zene, pénz) több tudományterület szempontjából vizsgálunk meg, így világítva rá azok összefüggéseire (interdiszciplinaritás).

A témák által felvetett kérdésekkel, problémákkal nem kizárólag elméleti síkon foglalkozunk, hanem olyan formában, ahogy azok a való életben felmerülnek, a diákok pedig közösen keresik a válaszokat, lehetséges megoldásokon dolgoznak. A lehető legtöbbször kísérletek, helyszínlátogatások és egyéb interaktív elemek révén tapasztalhatják meg, mit jelent a gyakorlatban az, amiről hallanak.

 

onkentes hazifeladatok


Értékelési és visszajelzési rendszer

Tudjuk, hogy a személyes odafigyelés és visszajelzés a hatékony fejlődésnek, a tehetség kibontakoztatásának és gondozásának záloga. Programunk során nem érdemjegyekkel osztályozzuk a diákok teljesítményét, hanem az üzleti szférában is alkalmazott 360 fokos értékelés egyszerűsített, az oktatásra alakított módszerét használjuk, melynek segítségével túllépünk a hagyományos, hierarchikus tanár-diák értékelésen.

Nálunk nemcsak a tanár értékeli a diákot, hanem a diák is értékeli saját magát, a társait, a tanárait is. Ezzel feljődik az önreflexiós készség és az önismeret, emellett kialakul a diákban egyfajta pozitív visszajelzési kultúra és fejlődik a kritikus gondolkodása is.

Projektalapú tanulás

Diákjaink saját érdeklődés területük mentén rendszeresen egyéni vagy csoportos projekteket választanak maguknak, melyet mentoruk segítségével valósítanak meg.

Ez több szempontból is hasznos számukra: segít nekik kipróbálni, milyen szerepekben érzik igazán jól magukat, fejleszti a készségeiket (pl. kutatás, időgazdálkodás, szervezés, döntéshozatal, problémamegoldás stb.), emellett pedig inspiráló hatással van rájuk, hogy nem egy tanár által meghatározott témát dolgoznak fel, hanem azzal foglalkoznak, ami valóban érdekli és motiválja őket.

A projektek során valósult már meg diák által szervezett pénzügyi konferencia, tapsolásra működő lámpa, az Egyesült Államokban végzett kutatás és közel 100 oldalas verseskötet is, hogy csak néhány példát említsünk.

dávid Workshop 

Diákjaink és szüleik visszajelzései alapján büszkék vagyunk rá, hogy a diákok élvezettel vesznek részt a foglalkozásainkon, és tudatosabbak, magabiztosabbak és kiegyensúlyozottabbak kortársaikhoz képest.

"Végre valami, ami oktatás és van kedve egy kamasznak hozzá - végre vitázhat, kíváncsiak a véleményére, partnernek tekintik (Nem évszámokat kell magolni, sőt semmit sem kell magolni!!!). Jó és insipiráló a társaság, a mentora stílusát kifejezetten szereti a gyerekem."
Györgyi, végzett diákunk édesanyja

Tudj meg többet nyílt napunkon!

Ha kíváncsi vagy, gyermeked jól érezné-e magát nálunk és neki való-e oktatási programunk, látogassatok el egy nyílt napunkra!

Itt részletesen bemutatjuk a programot, mentoraink és jelenlegi diákjaink megválaszolják minden kérdéseteket, a diákok pedig egy bemutató workshopon is részt vehetnek.

A következő nyílt nap időpontja: október 18., 17:00

A regisztrációval kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom az Engame Akadémia adatkezelési szabályzatát.

1122 Budapest
Maros utca 12., 3. emelet

Nyári nyitvatartás: H-P: 10-18 óráig

M: +36 70 622 0273

E: info@engame.hu

Impresszum

Adatkezelési tájékoztató